Gyurcsány nyakatekert logikával érvel Ukrajna EU-tagsága mellett

2025. április 15. 18:38

„Érdeke-e Magyarországnak, hogy az EU utolsó bástyája legyen?” – tette fel a kérdést a DK elnöke közösségi oldalán.

2025. április 15. 18:38
null

Peremhelyzet címmel tett közzé kedden egy bejegyzést Gyurcsány Ferenc közösségi oldalán. A DK elnöke ebben azt a kérdést tette fel, hogy „érdeke-e Magyarországnak, hogy az EU utolsó bástyája legyen”, illetve, hogy „mi a jobb: egy közösség közepén vagy a szélén lenni?”

Majd azzal folytatta, „nem hinném, hogy Clausewitznek kell lenni annak megértéséhez, hogy Magyarországnak az a jó, ha a mocskos módon agresszív Oroszország és közöttünk egy EU-tagország van”.

Ezután Gyurcsány kitért arra, hogy ennek mindenfajta „költségvetési áldozatai vannak”. Ezt követően azt is hangsúlyozta, hogy van ennél drágább dolog is: 

amikor az oroszok a spájzban vannak. És ott vannak”.

Ezután azt javasolta követőinek, hogy legyenek nyitottak Ukrajna EU-csatlakozásával kapcsolatban. „Támogassák a DK erről szóló népszavazását!”

„Merjenek nagyot álmodni – egy erős, egységes Európát. Ukrajnával együtt” – zárta gondolatait a DK-vezér.

A vonatkozó bejegyzést alább tekintheti meg:

Nyitókép korábbi felvétel. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Ezt is ajánljuk a témában

***

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tapir32
2025. április 15. 22:10
Képen a magányos légyfogó!
Dermedve
2025. április 15. 21:42
Oroszo. azt mondja nem akadályozná Ukrajna EU-s csatlakozását. Ha máson nem de ezen el kellene gondolkozni. Biztos jót akar az ukiknak meg az Uniónak? Nesze sánta itt egy púp!
bagira004
2025. április 15. 21:26
Mi van Z-nek küldött pénzekből ide is jutott.
tapir32
2025. április 15. 21:19
Még azt sem tudjuk, hogy mekkora lesz az az Ukrajna, amit fel akarnak venni az EU-ba!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!